Világítás, fűtés, hang és vizualitás
Fürdőszobánk hangulatának állandó változtatásával még inkább személyesebbé tehetjük azt. Fények, hangok segítenek a reggeli ébredésben, vagy épp ellazítanak a nap végén, miközben a fűtés a komfort érzését hozza el.
Világítás
Egy jó világítási rendszerrel a nap bármely szakaszában számos hangulatot kölcsönözhetünk fürdőszobánknak. A világítást akkor kell megtervezni, miután már a szaniteráruk – fürdőkád, zuhanyzó - helyét meghatároztuk. Minimum két fényforrással számoljunk külön áramkörön – egy fényforrás legyen a tükör felett illetve a tükör körül, és hangulat világítást használjunk a fürdőszoba egyéb területén. Kiegészítő fényként érdemes a kád fölé is világítást tervezni, süllyesztett polcban vagy netalán a zuhanyzó padlójában, mellyel hangulatot is teremthetünk és a különböző világítási lehetőségek közül ki tudjuk választani az éppen megfelelőt.
A kiválasztott világítási kiegészítők kifejezetten a fürdőszobához kell hogy igazodjanak. A termékek biztonsági előírásait figyelembe véve határozzuk meg, hogy mely fényforrást a fürdőszoba mely területén kívánjuk elhelyezni. Mindenféleképp szakemberrel konzultáljon erről, aki a helyi előírások, és a termékek felhasználhatósági szempontjait figyelembe véve tud tanácsot adni.
Fűtés
a padlófűtés gyorsan teret hódított és ma már elengedhetetlen egy új fürdőszoba kialakításánál. Különösen akkor, ha a fürdőszoba padlóburkolata természetes anyagból készült, mely normál állapotában hideg, mint pl. a kő vagy a kerámia padlóburkolat. A fűtési rendszer lehet elektromos vagy melegvíz elvén működő, ez attól függ, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie, illetve, hogy a ház milyen fűtési rendszerrel van ellátva.
A törülközőszárítók különféle stílusban, színben és formában kaphatóak – a klasszikus lépcsős stílustól egészen a merész darabokig. A hőforrás lehet elektromos, melegvizes vagy a kettő kombinációja. Nem valószínű, hogy a törülközőszárító elég meleget termel ahhoz, hogy az egész fürdőszobát befűtse, ezért másodlagos fűtési lehetőséget is be kell iktatni.
Hangok és látvány
Elképzelte már valaha, hogy mennyezetbe épített hangszórója, vagy televíziója van a fürdőkád mellett? Ma már ezek átlagos kellékeknek számítanak a hotelek fürdőszobáiban, s egyre több ember választja ezt a technológiát saját fürdőszobájában is. Mivel ezek elektromos berendezések, nagyon komoly biztonsági előírásoknak kell megfelelniük.
A többfunkciós szórakoztató berendezések alkalmasak arra, hogy rádiót vagy épp kedvenc zenéit hallgassa a reggeli tusolás közben – míg a fürdőszobai televíziók, mozgó távirányítóval számos méretben kaphatóak.
Üzleteink :
Rustic Fürdőszoba Kft 1044 .Bp. "Külső " Váci út 30 .
Tel.:06/1-3-693-607 , 06-30/4-422-776 , 06-30/389-98-00
E-mail : info@rusticfurdoszoba.hu
Rustic Fürdőszoba Kft 1149 .Bp. Mogyoródi út 32.
Tel. :06-1/273-01-09 , 06-30/758-98-11
E-mail : mogyorodi@rusticfurdoszoba.hu
Rustic Vecsés Kft 2220 Vecsés Fő út 165/a
Tel.: 06/29-351-233 , 06/30-9-337-944
E-mail: vecses@rusticfurdoszoba.hu
Kérjen árajánlatot melyet garantáltan 24 órán belül vissza küldünk Önnek !
1044 Bp. Váci út 30.
tel: 06-1-369-36-07 , 06-30-389-98-00
email: info@rusticfurdoszoba.hu
2220 Vecsés Fő út 165/a.
tel: 06-29-351-233 , 06-30-933-79-44
email: vecses@rusticfurdoszoba.hu
1149.Bp. Mogyoródi út 32.
tel: 06-1-273-01-09 , 06-30-389-98-00
email: mogyorodi@rusticfurdoszoba.hu
-
Leggyakoribb KÉRDÉSEK
Leggyakoribb KÉRDÉSEK
Tovább - 2011 Február 1. -
Négyszögletes zuhanyfejek
Négyszögletes zuhanyfejek
Tovább - 2011 Január 31. -
Zuhanyrendszerek és egyedi megoldások
Zuhanyrendszerek és egyedi megoldások
Tovább - 2011 Január 29. -
Válassza a megfelelőt
Válassza a megfelelőt
Tovább - 2011 Január 27. -
Fürdőszoba Design 4
Világítás, fűtés, hang és vizualitás
Tovább - 2011 Január 26. -
Akciós csaptelepek
Kiemelt ajánlat
Tovább - 2011 Január 25. -
Fürdőszoba Design 3
Fürdőszoba Design 3
Tovább - 2011 Január 25. -
Fürdőszoba design 2
Szaniteráruk és fürdőkádak
Tovább - 2011 Január 13. -
Fürdőszoba tervezés és design
Fürdőszoba tervezés és design
Tovább - 2011 Január 11. -
Fürdőszoba design 1
Fürdőszoba design 1
Tovább - 2011 Január 10. -
Kisterű fürdőszobák
Kisterű fürdőszobák
Tovább - 2011 Január 7. -
Meghosszabbított Akció
Meghosszabbított Akció
Tovább - 2011 Január 5. -
Bemutatótermünk képekben
Bemutatótermünk képekben
Tovább - 2010 November 28. -
Érzéki fürdőzés
A stresszes mindennapok megviselik a testet és a lelket egyaránt, így aztán nem árt, ha esténként gondot fordítunk egy kis kényeztetésre.
Tovább - 2010 Július 28. -
Szeretné lakását úgy burkolni , hogy ne keljen bontani , a régi padlózatot felszedni és akár több héten át felfordulásban élni ?
Egyszerű megoldást kínálunk ! A Kerlite Plus burkolólapok csak 3,5mm vastagságúak , így a régi padlózatokra és kerámia , márvány , kő vagy terrakotta burkolatokra is le lehet rakni !
Tovább - 2009 Május 11. -
Gyermek fürdőszobák
A gyermekek imádják a színes dolgokat, vidám színekkel és mintákkal remek hatást érhetünk el.
Tovább - 2009 Április 27. -
Rendkívüli AKCIÓ a Gamma Kerámia Málta , Peru és Inka termékcsalád 33x33cm padlólapjaira
Rendkívüli AKCIÓ a Gamma Kerámia Málta , Peru és Inka termékcsalád 33x33cm padlólapjaira
Tovább - 2009 Április 21. -
Új Alpin fehér szín a Marmite mosdókon
Mack Protect bevonat és mosdója egy szempillantás alatt tiszta és ragyogó lesz!
Tovább - 2009 Április 20. -
A Rustic Fürdőszoba Kft. kedvező ajánlatot kínál kivitelezők,beruházók , burkolók és kiskereskedelmi üzletek részére
A Rustic Fürdőszoba Kft. kedvező ajánlatot kínál kivitelezők,beruházók , burkolók és kiskereskedelmi üzletek részére
Tovább - 2009 Március 23. -
A Rustic Fürdőszoba Kft. új márka forgalmazását kezdte meg
A Rustic Fürdőszoba Kft. új márka forgalmazását kezdte meg
Tovább - 2009 Március 16. -
Rustic Fürdőszoba Kft. a CONSTRUMA 2009 kiállításon
A Rustic Fürdőszoba Kft. újdonságokkal és óriási kedvezményekkel várja minden kedves érdeklődőjét a CONSTRUMA kiállításon a "B" pavilon 3E standján.
Tovább - 2009 Március 12. -
Ravak akril kád újdonságok
A fürdőzés nem nyujta Ön számára azt a kényelmet, melyet megérdemel? Úgy érzi, hogy be van szorítva a kádba? Az XXL kádat éppen Önnek ajánljuk.
Tovább - 2009 Március 10. -
A Rustic Fürdőszoba Kft. hozott kádakra vállal hidromasszázs rendszerek beépítését
A Rustic Fürdőszoba Kft. hozott kádakra vállal hidromasszázs rendszerek beépítését Részleteket az AKCIÓS oldalunkon találhat .
Tovább - 2009 Március 5. -
A Rustic Fürdőszoba Kft. AKCIÓS akril kádakat kínál hidromasszázs rendszerrel , ajándék fényfürdővel !
A Rustic Fürdőszoba Kft. 2008-as akril kád modelleket kínál többféle hidromasszázs rendszerekkel és ajándék fényfürdővel kedves vásárlóinak .
Tovább - 2009 Március 5. -
Blanco Sílgránit mosogató új felülettel !!
Új karcálló felületed dolgoztak ki a Blanco Silgránit mosogatóknál.
Bővebben - 2009 Február 24. -
Ravak Újdonság
Ravak Új "PU Plus" tipusú kádak
Bővebben - 2009 Február 23.
